Az év döntése volt részemről

Az ember, ha vállalkozó létre adja a fejét, mindenre fel kell készülnie. És én sem tudtam amikor az egész utamnak nekivágtam, hogy tényleg mindenre. Még arra is, hogy a saját családja nem igazán hittel hanem kétségekkel támogatja az embert, hogy a barátai részéről negatív vélemények érkeznek, hogy sokszor ellenséggé lépnek elő régi barátból emberek és hogy nem mindig tudja beazonosítani az ember, hogy hogyan kellene döntenie, vagy hogy mit hogyan kellene csinálnia a piaci versenyben, az ügyfelek kiszolgálásában, a célok elérésében és sorolhatnám.

Nehéz dolog a mai világban vállalkozónak lenni, és nem csak a sok papírmunka, a jogszabályi rendelkezések, az adórendszer bonyolultsága miatt, hanem azért is, mert ilyen problémákkal és nehéz helyzetekkel kell szembenéznie a vállalkozónak. Hihetetlen embert próbáló feladat lelkileg ez mindenkinek, és sokan sajnos ezek miatt is feladják a célt és a jövőképet. Én hála a jó égnek nem estem bele ebbe a kategóriába, de nagyon sokszor meginogtam.

Persze ilyenkor segítenek azok a dolgok, azok a barátok, emberek, szerencsés helyzetek vagy pillanatok, akik visszaadják az embernek a dolgokba és magába az életbe vetett hitét. Például mikor a legjobb barátom, aki mindvégig mellettem állt a nehéz és örömteli pillanatokban egyaránt látta, hogy nem boldogulok egy szolgáltató kereséssel és ajánlott számomra egy hihetetlen jó és megbízható Android szerviz csapatot, akikkel azóta is meg vagyok elégedve és hihetetlen nagy segítséget nyújtanak számomra a céges flotta terén, mert hát egyáltalán nem mindegy, hogy az eszközök és az információk milyen kezekben vannak és kik, hogyan kezelik azokat.

Mindezek tükrében én teljesen függetlenítettem magam minden olyan embertől, aki nekem nehézséget, rossz pillanatot vagy negatív érzéseket adott az elmúlt négy év során, és sokkal szorosabbra fogtam a kapcsolatot azokkal, akik rengeteg szeretettel és segítő szándékkal, tanáccsal és nyugodt pillanattal adományoztak meg a nehéz időkben is. Azt gondolom ez életem legjobb döntése volt, mert most már maximális szinten kiegyensúlyozott és nyugodt életet élek, mindenféle rossz érzés, negatív gondolatok, küzdelem vagy harag nélkül. És nem mellesleg egy tökéletes szerviz csapattal a hátam mögött úgy, hogy az egyik fő feladata a cégemnek az, hogy mindig elérhető legyen az ügyelek számára.