Életmentő ötlet

Az ember gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy mivel tudja, hogy összetett és kicsit bonyolult eredményeket és célokat szeretne elérni, konkrét tervet készít, azonban bizonyos paramétereket nem jól mér fel és ezért szinte az egész tervezése borulhat a megvalósításkor. Én is így jártam sajnos, hiszen nem olyan régen elhatároztam, hogy a második munkahelyemet nem vidéken keresem … Olvass tovább

Fontos, hogy honnan veszed

Az ember manapság már egyre nagyobb kincsként tekint a saját és a családja egészségére, és elkövet mindent annak érdekében, hogy meg tudja őrizni azt. Persze ennek vannak különböző technikái, amelyeket az emberek próbálnak követni, azonban sokszor minden igyekezet ellenére nem sikerül a tökéletes intézkedéseket megtalálni, mert ma már sajnos nem elég, hogy az ember sok … Olvass tovább

Hogy ha bajba kerülnél akár télen is

Számtalan olyan helyetben jön rá az ember, hogy rossz döntést hozott valamikor az elmúlt időszakban, amikor igazság szerint már nem igazán tud mit tenni, valahogyan meg kell oldania a nehéz helyzeteket és aztán végig lehet vagy végig tudja gondolni, hogy egyáltalán van-e lehetősége változtatni bármit a lehetőségekhez mérten. Én a legutóbb az irodánk kapcsán éreztem … Olvass tovább

Szilveszteri készülődés

A szilveszteri összejövetelek bennem mindig kétféle érzést indítanak el. Az egyik érzés a szomorúság érzése, mivel ilyenkor tudatosul bennem, hogy milyen gyorsan repül az idő, hiszen ismét vége egy évnek. Persze a visszatekintés sem mindig öröm, mert az év során előfordulnak nehéz és szomorú események, amik megkeseríthetik a visszapillantás perceit. Másrészt ilyenkor azért elönti szívemet … Olvass tovább

Versenyelőnynek is tökéletes

Az ember számára sem megbízott vezetőként sem pedig tulajdonosként nem könnyű bármilyen tevékenységet végző cég esetében kivívni azt, hogy egy biztos helye, egy tökéletes pozíciója legyen a piacon belül. A versenytársak folyamatos harcban állnak egymással, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy versenyelőnyökre tegyenek szert. Ez számtalan formában megvalósulhat, és nyilván vannak olyan eszközök is, melyek nem … Olvass tovább

A családi barát

Az ember életében számtalan fontos dolog van. A család, a barátok, a munkahely, és hát persze a telefonja. Ennek a mondatnak a hallatán pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ember csak legyint egyet és azt gondolja, hogy az ő életében nem játszik akkora szerepet a telefonja mint azt mindenki gondolná, ám ez biztos vagyok … Olvass tovább

Cégem legnagyobb segítsége

Ha az ember céget alapít és úgy dönt, hogy nem munkavállalóként éli az életét, akkor bizony nagyon sok dologra kell odafigyelnie szinte folyamatosan. Én nem gondoltam volna sosem, hogy valaha is azt fogom mondani, hogy ha újra kezdeném, akkor már a tevékenységem kezdeténél, a vállalkozásom legelején külső segítséget kértem volna rengeteg dologra. Könyvelőm persze volt, … Olvass tovább

Évfordulós ajándék

A férjemmel mi nem igazán vagyunk ajándékozós fajták, sőt nem igazán szeretünk ajándékozni, hiszen igen nehezen tudunk mindig olyan ajándékot találni, ami megfelelően használható, de azért személyes is, és még örülni is tud neki a másik, na és persze, amit meglepetésként át lehet adni. Kevésszer tudunk ügyesen és gyorsan ilyen megoldásokat, ezért számunkra az ajándékozás … Olvass tovább

Az új webshopom sikere

Nem is olyan régen úgy éreztem, hogy a megálmodott kis vállalkozásom, ami már két éve megkezdte tevékenységét, elérkezett egy fordulópontra, ahol már nem igazán elég az, hogy ha a beérkező vendégeket kiszolgáljuk a finomabbnál finomabb házi jellegű süteményeinkkel, amik receptje bizony még a nagymamámtól származik, hiszen nagyon sokan vágynak már arra is, hogy akár rendelni … Olvass tovább

Tökéletes segítség egy tökéletes projekthez

A vállalkozásom most fogja elérni az ötödik évet a piacon, és talán azt mondhatom, hogy ezzel olyan értelemben nagykorúvá is válik, hogy úgy érzem, most már stabil annyira, hogy a mindennapi közreműködésem nélkül is folyik a folyamatos és jó minőségű munka. Persze van egy másik nagy örömöm is, méghozzá, hogy most már nem hogy felszámoltuk … Olvass tovább